2008. március 25., kedd

És akkor a Haza megint alleszcuzammen majd folytatom ha lesz kedvem

Bocsánat, hogy válaszolok, vagyis, hogy leírom a gondolataimat, amik vannak, igyekeztem összecsiszolni, mert többféle is eszembe jutott.

A legelső az, hogy nem is olyan rég "megemlékeztünk" kedves Matthias rex királyunkról, akivel odalett az igazság, és ez igaz.

Annno, a tizenötödik században egy olyan család tünt föl, szinte a semmiből-tudtommal- a Hunyadiaké, akikre méltán emlékezhetünk, mint legnagyobbjainkra.

Ennyi, kész.

Ja, nem. A lényeg:Mátyás királyunk idején a török birodalom olyan haderővel bírt, amivel az egyesült európai haderők nem bírtak volna versenyre kelni, mindenképp alulmaradnak, ennek ellenére az az abszurd helyzet alakult ki, hogy sem magyarországot, sem pedig Európát nagyobb török haderő nem támadta meg, bár erejét lekötötte gondolom más, ázsiai háború is.

Ehhez viszont kellett egy olyan erő, amely csak olyan személy által nyílvánulhat meg, mint az említett királyunk és annak atyja, Hunyadi János, aki csak külső-pápai -erő kényszerének engedve fogott botor hadicselekménybe, bár mint csak hadvezér, és később kormányzó, mást nem tehetett.

Hogy kettőjük halála, a Hunyadiak elmúlása után magyar uraink miként cselekedtek népükkel, országukkal, az tudható, hivatalos és nem hivatalos verzióban egyaránt. Senki nem mondta nekik hogy ezt így kell csinálni.Hogy ezután ez a nemzet el nem veszett, mutatja, hogy kíválósága mégis van, küzdelme, fejlődése, hite valóban naggyá tette, de olyankönnyű a polcról leesni!

A másik, amit lényegesnek tartok, az az, hogy láttam egyszer egy beszélgetést a HIR tv-n Eperjes Károllyal, aki nagyon érdekesen elemezte József Attila egy versét, és a következőket mondta, nem szó szerinti idézettel: Az a jelmondata magyarságunknak, hogy Isten, Haza, Család-herlytelen sorrendű, mert helyesebb és célravezetőbb lenne azt mondanunk:Isten, Család Haza

Nem mindegy, véleményem szerint, hogy A Magyarok Istene milyen isten. Vajon olyasféle büntető, jutalmazó isten, mint a zsidó ószövetségi Jahveja(amelynek természetesen van egy magasabb, igazibb létezése is), amely jobb, erősebb a többi fajistennél, kiválasztott népét győzelemre vezéreli, másokat leigáz, és elmúlik az alkonnyal, a világ éjszakája előtt, mint minden más, ahogy a nappalt követi az éj. Vagy pedig az abszolút valóság, a a Nagy Isten, az Öreg Isten, az Atya Úr Isten, amelyből ered minden, így a "kiválasztó" fajistenek is, és amely nem jobb, és erősebb más isteneknél, mert ilyen viszonylata nincs, ő nem viszonyul semmihez, minden csak őhozzá, ő az abszolút mérték, amelynek létezése a mérhetetlen:szeretet, ahogy Ehnaton is írja a Naphoz írt himnuszában.

A hagyomány, az addig megismert ősmagyar kultúra emlékei azt bizonyítják, hogy a magyarok ismerték ezt az Istent, mármint az Istent, sőt nagyon is jól ismerték misztériumain keresztül.

Nem mondhatom, hogy ismerem Istent, ha nem él bennem, nincsen vele személyes kapcsolatom az ő föltámadott fia révén,amely föltámadást ünnepelte most, annak emlékeibe burkolva a föld sok nemzete, nemcsak a magyarok.

Emlékezhetünk arra a mondásra a kínai bölcsesség szerint, hogy ha nincs bennem rend, nincs sem a házban, sem a városban, sem pdeig a birodalomban.

Személyes felelősségünk, hogy ezt a rendet előbb önmagunkban megtaláljuk, ahogy József Attila mondta: a szabadság útján. És nem a kényszerén. Ám ha szabadságot akarunk, akkor előbb azt magunkban kell megalkotnunk. Hogyan lehet szabad az, aki megköti magát, gyűlölethez, bosszúhoz, bálványhoz. Nem szabadabb e az, aki a benne élő Istenben lesz, minden e világitól független(és most mondjuk halllluját, mert ez már falvédőszövegnek is elmegy, kis szívecskékkel, de nem jut eszembe más).

Mindenestre a család, a közösség, amellyel nekem a legszorosabb sorsközösségem van-nem véletlen, hogy fiam a fiam, lányom a lányom, és asszonyom, az, aki, és lesz, stb., és ez sok variációban létezik közöttünk kapcsolatról kapcsolatra, mint egy vérben izzó iwiw, lesz egy néppé, de ha én ,aki most vagyok nem vállalom föl az Istennel való eljövendő kapcsolatot, akkor nem részesítem a családom is ebben és oda és vissza, számtalan variáción, tudomásul kell vennem, hogy csak azáltal teszek jót, ha részévé válok a jónak. Önmagamból, a jótól függetlenül nem tehetem!

Magyarország nem a mennyország. Sem egészében, sem részleteiben. Ugyanis tája változó formát mutat, ez persze még nem jelentené azt, inlkább úgy mondanám, hogy anyag. Megszenteletlen föld, folyók, hegyek, amelyek azáltal lesznek részei a mennyeinek hogy személyek,-a kötöttségektől független, szabad, csakis Isten személyében szolga- "szabadok" kötik össze az Istennel.Mintegy fölemelve, az általunk alkímiának nevezett átváltozás, az aranycsinálás szerint.Az Aranyos Szegelet megkereséséhez elég leülnünk és elhalgatnunk, de ha magunkban megtaláltuk, erejét kisugározhatjuk egy egész országra.

Persze mindezt csak gondolom, mondjuk így, hiszem.

A harmadik, ami eszembe jutott, ismét az a klipp, amit arnold küldött, a meditációról.

Köztudott, hogy a legyek mire buknak: a szarra, és a cukorra. Most az Mo-n bven jelenlevő-de nem csak itt, úgy általában világszerte, és nagyon kajolják mindkettőt, és nőnek és híznak és szaporodnak-belőlünk. Hogyne.

Azonban helytelen a reakciónk. Ugyanis a legyek nagyon szeretnék, hogy harcoljunk ellenük. furcsa, vagyis harcoljunk ellenük, saját akaratunkból, ahogy tesszük ezt évezredek óta, pördítve egyet mindig a sors kerekén. És erőt adva nekik. Báván vágyva ránk, erőinkre lesnek, mikor csaphatnak le újra, és csak úgy csorog a nyáluk, amikor látják, mit tesznek szolgáik, barmaik ezen és azon oldalon, fegyverrel és fegyver nélkül.

Amikor a konferenciahelyünkön a tűztemplomot fölavatták,én nem voltam már jelen, de valami olyasmi hangzott el a szövegben, hogy Gnózis- az ismeret, az erő, a Szellem-visszatért Magyarországra.

Amikor olvastam Kodolányi János Vízözön című regényét még nem nagyon értettem, de emlékszem, hogy Ut-napistim, ellentétben barátjával, a Nagy Királlyal, nem épített szilárd, hatalmas tornyot, dacolva a készülő veszedelemmel, varázslattal és hatalommal, hanem egy bárkát épített amegadott mérték szerint és Isten kegyelmére bízta magát.

Ugyanis a jól megépített bárka fönnmarad a háborgó tenger tetején(ne Petőfire asszociáljunk!)és meglovagolja a hullámokat. Persze kell hozzá egy jó kormányos. (Nem, aki annak mondja magát, hanem az Aki Van)

Lehet, hogy rosszul értelmezem a világ helyzetét, de én is csak értelmezem. Jóccakát.

2008. március 15., szombat



Jézus és barátai



Ahogyan személyenként, vagy szellemi iskola közösségeként, úgy egy nemzetnek is vannak kegyelmi pillanatai. Ez az , amikor az Örök megjelenik "helyben és időben", lesz sokak megszentelőjévé-és halálává. Az "időben" ez a nap, az azt követő szabadságharc és végül a "tizenhárom" és a felelős magyar miniszterelnök mártírhalála olyan komplex egész, olyan szakrális műalkotása a világtörténetnek, amely mindenképp fölfelé, mindenképp a vertikális irányba mutatott irányt a teremtés tengelyén. Szükségszerű, mindenképpen elképzelhetetlen az emberiség története ezen tettek nélkül, és a személyes történet sem. Semmiképen sem. Legyen áldás mindannyiók emlékén, és őrzze meg Isten emlékezete Őket.
A SZABADSÁGHOZ


Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!
Oly sokáig vártunk rád epedve,
Annyi éjen által, mint kisértet,
Bolygott lelkünk a világban érted.

Kerestünk mi égen-földön téged
Egyetlenegy igaz istenséget,
Te vagy örök, a többi mind bálvány,
Mely leroskad, egy ideig állván.

S mégis, mégis számkivetve voltál,
Mint a gyilkos Kain bujdokoltál,
Szent nevedet bitora szögezték,
Érkezésedet hóhérok lesték.

Megszünt végre hosszu bujdosásod,
Sírba esett, ki neked sírt ásott,
Bevezettünk, s uralkodás végett
Elfoglaltad a királyi széket.

Te vagy a mi törvényes királyunk,
Trónusodnál ünnepelve állunk,
Körülötted miljom s miljom fáklya,
Meggyúlt szíveink lobogó lángja.

Oh tekints ránk, fönséges szabadság!
Vess reánk egy éltető pillantást,
Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól,
Szaporodjék szemed sugarától.

De, szabadság, mért halvány az orcád?
Szenvedésid emléke szállt hozzád?
Vagy nem tettünk még eleget érted?
Koronádat a jövőtől félted?

Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót,
Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód,
S lesz sereged ezer és ezernyi,
Kész meghalni vagy diadalt nyerni!

S ha elesnénk egy szálig mindnyájan,
Feljövünk a sírbul éjféltájban,
S győztes ellenségednek megint kell
Küzdeni... kisértő lelkeinkkel!
Pest, 1848. március 27-e előtt