"Az út vándora vagyok.
Madarak, fogadjatok el társatoknak!
Por a lábujjak között, kezek közt szétpergő kalászok.
Járom az utam, szemembe tűz a nap, s rátok gondolok,
rátok, kik a boldogtalanságot isszátok.
Rátok gondolok, mikor hallgatom a pacsirtát, s rátok
gondolok majd, mikor egy bot lesújt.
Felhőkkel, és aláhulló esővel járok. Szemem a végtelenbe
mered, míg élek, s ha majd meghalok.
Madarak, fogadjatok el társatoknak!

Elfeküdt fű, utánam ez marad."