"A gonosznak itt kell laknia, mert itt született.

/Pentagram/

"A gonosznak itt kell laknia, mert itt született. Ezért a Föld a hatásköre, nem pedig a világ, ahogyan egyesek istenkáromlón állítják."

Mint természetszülte emberek a Földtől valók vagyunk, tehát földiek, de mint mikrokozmoszok a világból valók vagyunk. Ezért két asztrális szféra létezik, két asztrális befolyás, mely minket, legalábbis most, csaknem megoldhatatlan problémák elé állít. Ezért érthető az is, hogy Pál felkiált problémája krízisében: „Ezt a törvényt találom tehát magamban: ha a jót akarom, akkor a gonoszat teszem. Én nyomorult! Ki fog megváltani engem ettől a halálos testtől”?

Ebben a dologban az Ön panasza is az eget verte már minden hangnemben. Mert lényvalóságát mindkét befolyás érinti, mind a jó, mind pedig a gonosz asztrálerőké.

Vegyük úgy, hogy Ön, kár és szégyen révén tisztulóban, ösztönözve érzi magát arra, hogy saját viszonylatában valami megoldásra tegyen szert. Akkor először is mindenképpen ismernie kell azt a törvényt, amelyre Pál utal: amikor jót akarunk, akkor a gonosz is nagyon közel van.

Próbáljuk meg megérteni ennek a hátterét.

Tulajdonképpen mi egy démon? Semmi más, mint egy természeti erő. A régi bölcsesség valahol azt mondja, hogy mielőtt egy élethullám megalkotásáról lehetne szó, megalkotják a démonokat. Ez talán különösen hangzik, de nagyon logikus.

Minden megnyilvánulás egy asztrális térségben keletkezik. Mert a különböző asztrális tüzek készítik az étereket, és ezek állnak össze az anyagi atomokkal együttműködve megnyilvánulássá. Egy megnyilvánulás ötletét tehát először egy asztrális térbe kell bevésni. Ha ez megtörtént, akkor hatások, fókuszok, erőörvények keletkeznek. A kezdet démona elkezdi munkáját. Ezek a démonok vagy - eredeti jelentésükben - természeti erők adják meg végül a megnyilvánuló ötletnek a tervezett jellegét. A tervet megvalósítják, valóra váltják.

Így aztán egyszer a Földön (jegyezzék meg: a Földön!) elkezdték annak a tervét, hogy emberi lényeket hozzanak létre. Ez nagyon kényes ügy volt, mert ezeknek az emberi lényeknek saját gondolkodási képességet akartak rendelkezésükre bocsátani.

Ezt a képességet nem szabad csupán valami észszerkezetnek látni, hanem ugyanakkor és mindenekelőtt egy olyan képességnek, amely a Földnek és Isten szándékának az átkutatására szolgál. Ezért kell a gondolkodási képességben az észt és az értelmet megkülönböztetni. Az értelem, az isteni értelem az észt használja eszközként.

A létrehozott lényeknek bizonyos tekintetben az Atyával kellett volna egyenlővé válniuk. És mint mondtuk, bizonyos pillanatban ezt a hatalmas tervet elkezdték a Földön. A Föld (ezt meg kell tanulniuk jól belátni) a világ, az isteni világ nagy, véglegesen ennek szánt alkotóterülete. Engedjék meg, hogy még egyszer kijelentsük: mindenekelőtt tegyenek különbséget a világ és a Föld között! A hermészi filozófia szerint a Föld az a szülő terület, amelyen az embernek a magzati állapotát kell eltöltenie. Az ő és teremtménytársainak helyzete pedig a földön az, hogy ezen a magzati állapoton még nem jutottak túl. Ezért mondja az Úr Jézus: „Azért jöttem hozzátok a földre, hogy felemelkedtesselek titeket Isten tágas, pompás világának legmagasabb mennyeiig” (Pistis Sophia).

Sokan, sőt számtalan sokan mentek már Önök előtt ezen az ösvényen, akik mint igazán megszületettek, mint igazán megváltottak bementek a szent, isteni világba. Ön azonban még mindig magzati területén tévelyeg, itt kering. Szinte foglya ennek a térnek.

Ezt a bennünk lévő, saját isteni fajtánk még mindig negatív hatásai okozzák. Isteni fajtánk? Mi a mi isteni képességünk, isteni jellegünk? A hatalmas gondolkodási képesség, amelynek segítségével egyszer igazán emberek és igazán istenek lehetünk. Ebből a lángból valami kezd világítani bennünk, és ez a gyenge világocska, ez a kis éledező láng még a legnagyobb nehézségeket okozza nekünk. Minket, akiknek még igazán emberré kell válnunk, a Földtől csak akkor lehet megváltani, ha ez az igazán emberi állapot valóban megmutatkozik.

Ugyanis, hála Istennek, ha még csak magzati formában is, de fel vagyunk szerelve az isteni gondolkodási képességgel. Ez pedig mit jelent? Először is, hogy van egy asztráltestünk. Másodszor, hogy ebben az asztráltestben és ennek révén hozzáférhetünk a Föld asztrális szférájához, és harmadszor, hogy ezzel állandó kölcsönhatásban állunk a Föld asztrálszférájával, természeterőivel, démonjaival. Továbbá pedig, hogy befolyást gyakorlunk az asztrális szférára, mibenlétére és minőségére gondolkodási képességünk gyengén világló kis lángjával.

Képzeljék el ezt a helyzetet, mert ez mindannyiónk életének a drámája.

Az asztrális térségbe, az asztrális tűzbe bevésődnek az emberek ötletei, és mivel a gondolatok ható erők, az asztrális anyagban örvények keletkeznek, amelyekből mint gyújtópontokból megvalósító folyamatok keletkeznek, kifejlődik a teremtés.

Hozzáférünk ehhez a rendkívül kiváló asztrális térhez. Ez a kétségbeejtő, mert éppen ezzel elálljuk a magzati állapotunkból való felébredésünk útját. Ugyanis állandóan azzal foglalkozunk, és mindig is ezt tettük, hogy a Föld asztrális szféráját benépesítsük mindenféle természeti erővel, mindenféle démonnal. Ezek a sokféle-fajta és sok hatáskörű démonok pedig a jellegük miatt befolyásolják az étereket és ezáltal az éterek forma­meg­nyilvánulását.

Földi életterületünkön így jutunk ehhez a zabolátlan, rendetlen káoszhoz és romlottsághoz. Ehhez a számtalan szenvedélyéhez kötött állatemberhez, akiket maguk alkotta démonok gyötörnek, mindezekhez az állatemberekhez, akik hangyabolyként nyüzsögnek. Szúrják, harapják, károsítják és megerőszakolják egymást. A dolgok folyása közepette időnként különböző démoni erők ütik fel a fejüket, jutnak kimondottan kifejezésre, mint nap­jainkban például a természetellenes szexualitás. A világot szinte a természetellenes szexualitás hulláma árasztja el, mely mindenhová behatol. Mert ha mindenkit bebörtönöznének, akit a természetellenes nemiség ejtett bűvöletébe, akkor sok tekintélyes személyt is le kellene csukni. Ezért próbálják inkább a törvényeket megváltoztatni. A világtörténelemben mindig is úgy volt, hogy a kultúra hanyatlása idején, amikor a Földön kozmikusan beesteledik, a legszörnyűbb démonok, a bukott dialektika asztrális terének alja üti fel nagyon erősen a fejét, és az emberiségre ráront a természetellenes szexualitás tüzes lángja.

A természetellenes nemiség még valami más is, mint a nemi erő elfecsérlése. A nemi erő, nemde, alkotóerő? Ez az egyik isteni képesség, amivel az emberiséget ellátták. Ez az erő pedig magzati térségünkben kötelező érvénnyel arra hivatott, hogy megnemesedjen, és azzá az igazán isteni képességgé fejlődjön, mely a gégecsakrával függ össze. Az olvasó ennek alapján elképzelheti, hogy a nemi erő elfecsérlése káros, elsősorban az eszmére vonatkozóan, amelyen alapul.

Az emberek szurkálódnak, harapják, károsítják és megerőszakolják egymást, mondtuk. E hullámok fölött pedig, az örvények fölött, az állatvilág fölött, a nyomorúság vihara fölött zeng a kereső ember félelemkiáltása: „Én nyomorult ember, ki fog megváltani engem e halál testétől?”

Az alakulás területén élünk, amelyen az eredeti, tiszta démonok, az eredeti, tiszta, tüzes asztrális erő a feladatát kimondottan még mindig végzi. Az asztrális erőkkel való fent ecsetelt visszaélés miatt azonban, amelyben az egész dialektikus emberiség bűntárs, a földi asztrális szféra bizonyos pillanatban oly fekete, annyira ördögi, annyira igaztalan és diszharmonikus lesz, annyira tele lesz elfajultsággal, és az anyagi életterületet annyira benépesíti a romlottság, annyira a vér és könnyek területévé válik, hogy elviselhetetlen lesz. (Mert ami az asztrális területen kifejlődik, annak a földön meg kell nyilvánulnia. Ha pedig Ön kapcsolatban van valamelyik asztrális erővel, akkor az megnyilatkozik az Ön életében és testében.)

Ennek az a következménye, hogy végül az egész földet, a világ egész teremtési területét, meg kell tisztítani az asztrális területtől egészen az anyagszféráig. Ekkor minden ezekben lévő mikrokozmoszt megtisztítanak a piszkától, és a feledéshez vezetik el. Minden mikrokozmoszból kiürítik a karmáját. Mindnek újra kell kezdenie, mert a Logosz nem hagyja el kezeinek alkotásait.

Újra meg kell történniük tehát az eredeti magzati fejlődési folyamatoknak, kezdetüktől fogva. Mennyi idő mehet veszendőbe számunkra! Minden újabb mikrokozmikus életrekeltés azonban, hála Istennek, az illető számára újabb lehetőséget jelent "