"Ha nem teszünk semmi, valóban érdemleges dolgot - ami általában e világ megítélése szerint fölösleges, vagy egyszerűen bolondság -, akkor elmegy mellettünk életünk, és vele az összes lehetőségünk, a végén pedig nagy csodálkozva átlibbenünk a holtak birodalmába. Semmi sem pottyan automatikusan az ölünkbe.
Az ősi pálosok egész életükben a halálra készültek. Ez első olvasatra elég sötét megközelítés. De régi bölcsességeket olvasva sok hasonló figyelmeztetést lehet találni. Pl. Marcus Aurélius is így ír: „Éld úgy életed minden napját, mintha az lenne az utolsó!”
Mi a halál? Valami eddig élő vagy annak tűnő megszűnése, de egyben valami új lehetőség megszületése is. Az hogy mi születhet meg, a meghalt minőségében gyökerezik. Ha a távozó ezzel tisztában van, akkor lehet ez az áldozat egy szeretettel hozott harmonikus folyamat is.
Az eredeti életterületre csak olyan minőség kerülhet vissza, amely a mi földi születésű személyiségünkben csak csírájában van jelen, nekünk anyagszülte embereknek nagyrészt fel kell áldozatul kínálni a nem megfelelő részeinket. De ennek értelme van. Történetesen az isteni szikra bennünk ennek révén juthat lélegzethez, aztán kaphat ismét életre. És ez történhet úgy is, hogy a személyiségcsere folyamata során egy külső szemlélő ugyanazt az anyagtestet (vagy igen hasonlót) érzékel végig. Tehát a halál ebben az esetben az anyagtest finomanyagi részén történő alapvető változást jelent. Ez a folyamat az anyagtestben végbemenő teljes transzfiguráció, az „aranyhalál”, amikor a legdurvább (látható) anyagtest végső elfáradása után, valóban csak egy ruha letétele az elhasznált anyagi test elhalása. "

/Nagy Gö/